Hó nélküli karácsony

Közel egy éve írtam ide utoljára, s most csodálkozva olvasom, hogy tavaly ilyenkor havas volt a táj. Már el is felejtettem, főleg, hogy az idei karácsony még csak nem is hideg, nemhogy havas lenne. Ennek megfelelően a madárkák sem tömegelnek a  kertben, ami mondjuk nem olyan nagy baj - ezek szerint találnak maguknak ennivalót máshol is. Akik azért hűséges etetődézsmálók, azok a verebek. Rájuk lehet számítani, teljesen profin kapaszkodnak a cinkegolyó hálójába, a többi etető meg egyenesen kényelmes nekik. Szegény gerlék is megpróbálnak ügyeskedni, az álló etető kis nádtetejéről nyújtózkodva próbálnak magokhoz jutni - elég reménytelen vállalkozás, de a verebek gondoskodnak róluk, amikor heves habzsolásuk közepette kiszórják a magokat az etető mellé. Jönnek szerencsére a cinkék is, elég korán megérkeztek a kertbe, s ebből arra következtettem, hogy hű de hideg telünk lesz (persze még bőven lehet). Ők idegesen röpködnek az etetők és a biztonságot nyújtó orgona vagy tujaágak között, nem is értem, hogy bírják ezt az állandó kapkodást. A vadszőlő bogyóira rájár egy feketerigópár, időnként feltűnik egy vörösbegy, és akit különösen szeretetek, egy kis ökörszem. Ő a sövényben ugrabugrál, enni még nem nagyon láttam, de maga a puszta lénye és jelenléte nagyon kedves nekem. Egyelőre ennyien vannak, a távcsövet sem nagyon kellett még használnom, és tényleg nem tudom, mit kívánjak a továbbiakra.