Gerleharc

Én nem értem ezeket a vadgalambokat (balkáni gerle, Streptopelia decaocto)! Hogy nem haltak ezek még ki? Ez a kérdés már gyerekkoromban megfogalmazódott bennem, amikor a negyedik emeletünkig felnyúló akácon raktak fészket, és én az ablakból nézve rettegtem, hogy nehogy kipottyanjon a tojás/fióka a hevenyészett, pár vacakból (még csak nem is feltétlenül ágakból) rakott fészekből. Az utóbbi években a téli etető körüli ténykedésüket figyelem, s szörnyülködöm. A verebek - akik rendkívül összetartó népség - a függő etetőből szórják ki a magokat a földön lévőknek, akik kényelmesen lakmároznak. Ezzel az akcióval a gerlék (és az erdei pinty, a zöldike, a vörösbegy stb.) is jól járnak, ott van a terített asztal. Ezek azonban, ahelyett, hogy élveznék és kihasználnák a helyzetet (merthogy amúgy ők a nagy testük miatt nem tudnának a függő etetőből enni), azzal vannak elfoglalva, hogy egymást hajkurásszák el az "asztaltól". Az itatónál télen-nyáron megy ez a műsor. Hát normálisak ezek?

A tiszafa és a feketerigók

A tiszafa nem a legkedveltebb kerti növény, legalábbis nem ott, ahol kisgyermek is van, merthogy minden része mérgező (mondjuk a gyerekek viszonylag ritkán rágnak bokrot, és ilyen alapon leander se legyek a kertben, merthogy az is mérgező, meg a datura is, meg még ki tudja, mi minden). Kivéve a piros magköpenyüket, amiért egyszerűen megőrülnek a feketerigók. A vadszőlőn már nem sok szemet hagytak, most teljesen meglepték a tiszafát, van, hogy egyszerre 6-an is lakmároznak a bokron és alatta.

Balatoni nyár 2012

Darvak le-föl

A darvak - csakúgy, mint tavaly - még nem vonultak el délebbre, a Fehér tavon, ill. a környező földeken jól elvannak. Reggel nagy tömegben, fel-felbomló, majd újrarendeződő féloldalas V alakban húznak dél, délkeleti irányba, estefelé pedig vissza. Jellegzetes gágogásukat itthon is, a városban is hallom. December második felében és az ünnepek alatt gyakran előfordult, hogy a hangjukat már egészen közelről lehetett hallani, de látni a ködben még semmit. Aztán egyszerre kibontakoztak a ködből, s egészen alacsonyan húztak el felettünk. Kísérteties volt.

Hó nélküli karácsony

Közel egy éve írtam ide utoljára, s most csodálkozva olvasom, hogy tavaly ilyenkor havas volt a táj. Már el is felejtettem, főleg, hogy az idei karácsony még csak nem is hideg, nemhogy havas lenne. Ennek megfelelően a madárkák sem tömegelnek a  kertben, ami mondjuk nem olyan nagy baj - ezek szerint találnak maguknak ennivalót máshol is. Akik azért hűséges etetődézsmálók, azok a verebek. Rájuk lehet számítani, teljesen profin kapaszkodnak a cinkegolyó hálójába, a többi etető meg egyenesen kényelmes nekik. Szegény gerlék is megpróbálnak ügyeskedni, az álló etető kis nádtetejéről nyújtózkodva próbálnak magokhoz jutni - elég reménytelen vállalkozás, de a verebek gondoskodnak róluk, amikor heves habzsolásuk közepette kiszórják a magokat az etető mellé. Jönnek szerencsére a cinkék is, elég korán megérkeztek a kertbe, s ebből arra következtettem, hogy hű de hideg telünk lesz (persze még bőven lehet). Ők idegesen röpködnek az etetők és a biztonságot nyújtó orgona vagy tujaágak között, nem is értem, hogy bírják ezt az állandó kapkodást. A vadszőlő bogyóira rájár egy feketerigópár, időnként feltűnik egy vörösbegy, és akit különösen szeretetek, egy kis ökörszem. Ő a sövényben ugrabugrál, enni még nem nagyon láttam, de maga a puszta lénye és jelenléte nagyon kedves nekem. Egyelőre ennyien vannak, a távcsövet sem nagyon kellett még használnom, és tényleg nem tudom, mit kívánjak a továbbiakra. 

Őszapók is

Hosszú ez a tél. Hallottam már napok óta az őszapókat, tegnap délelőtt aztán láttam is, ahogyan ellepték a cinkegolyókat, az etetőket, a tujákat, nyüzsgött az egész csapat. Megpróbáltak a cinkék is közéjük keveredni, de nem sok esélyük volt. Amikor pedig le akartam fényképezni őket, lemerült a fényképezőgép aksija...

Új madarak a kerben

Cudar a hideg, havas a táj már karácsony másnapja óta, s jól tudom, a madaraknak ez nem igazán kedvező időjárás. Mégis, önző és eléggé el nem ítélhető módon, de élvezettel figyelem, ahogyan az etetőkön nyüzsögnek a madarak, s olyanokat is idecsal a szükség, amilyenek eddig elkerülték a kertünket. A törzsvendég mezei verebek (alias verébhorda), balkáni gerlék, széncinegék (2011-ben az év madarai!), kék cinegék, nagy fakopáncsok, vörösbegyek, feketerigók és zöldikék mellet pár napja erdei és fenyőpintyek is megjelentek, de az igazi csoda ma ért: egy szajkópár próbálta bepréselni magát az álló etetőbe, s miután nem sikerült nekik, a hóról szedegették fel a magokat.

Emlékszem, mekkora élmény volt, amikor először sikerült távcsővel meglesnem szajkót a kiserdőben, s most itt voltak a kertben! Amellett, hogy gyönyörködtem bennük a meleg szobából, tényleg aggódni kezdtem. Ha már ők is az etetőkre szorulnak, akkor ideje lenne egy kis enyhülésnek.