2016. január 21., csütörtök

Gerleharc

Én nem értem ezeket a vadgalambokat (balkáni gerle, Streptopelia decaocto)! Hogy nem haltak ezek még ki? Ez a kérdés már gyerekkoromban megfogalmazódott bennem, amikor a negyedik emeletünkig felnyúló akácon raktak fészket, és én az ablakból nézve rettegtem, hogy nehogy kipottyanjon a tojás/fióka a hevenyészett, pár vacakból (még csak nem is feltétlenül ágakból) rakott fészekből. Az utóbbi években a téli etető körüli ténykedésüket figyelem, s szörnyülködöm. A verebek - akik rendkívül összetartó népség - a függő etetőből szórják ki a magokat a földön lévőknek, akik kényelmesen lakmároznak. Ezzel az akcióval a gerlék (és az erdei pinty, a zöldike, a vörösbegy stb.) is jól járnak, ott van a terített asztal. Ezek azonban, ahelyett, hogy élveznék és kihasználnák a helyzetet (merthogy amúgy ők a nagy testük miatt nem tudnának a függő etetőből enni), azzal vannak elfoglalva, hogy egymást hajkurásszák el az "asztaltól". Az itatónál télen-nyáron megy ez a műsor. Hát normálisak ezek?

2016. január 7., csütörtök

A tiszafa és a feketerigók

A tiszafa nem a legkedveltebb kerti növény, legalábbis nem ott, ahol kisgyermek is van, merthogy minden része mérgező (mondjuk a gyerekek viszonylag ritkán rágnak bokrot, és ilyen alapon leander se legyek a kertben, merthogy az is mérgező, meg a datura is, meg még ki tudja, mi minden). Kivéve a piros magköpenyüket, amiért egyszerűen megőrülnek a feketerigók. A vadszőlőn már nem sok szemet hagytak, most teljesen meglepték a tiszafát, van, hogy egyszerre 6-an is lakmároznak a bokron és alatta.