Új madarak a kerben

Cudar a hideg, havas a táj már karácsony másnapja óta, s jól tudom, a madaraknak ez nem igazán kedvező időjárás. Mégis, önző és eléggé el nem ítélhető módon, de élvezettel figyelem, ahogyan az etetőkön nyüzsögnek a madarak, s olyanokat is idecsal a szükség, amilyenek eddig elkerülték a kertünket. A törzsvendég mezei verebek (alias verébhorda), balkáni gerlék, széncinegék (2011-ben az év madarai!), kék cinegék, nagy fakopáncsok, vörösbegyek, feketerigók és zöldikék mellet pár napja erdei és fenyőpintyek is megjelentek, de az igazi csoda ma ért: egy szajkópár próbálta bepréselni magát az álló etetőbe, s miután nem sikerült nekik, a hóról szedegették fel a magokat.

Emlékszem, mekkora élmény volt, amikor először sikerült távcsővel meglesnem szajkót a kiserdőben, s most itt voltak a kertben! Amellett, hogy gyönyörködtem bennük a meleg szobából, tényleg aggódni kezdtem. Ha már ők is az etetőkre szorulnak, akkor ideje lenne egy kis enyhülésnek.

A kárókatonákat lelövik, ugye?

Azt olvasom a helyi sajtóban, hogy annyira elszaporodtak a kárókatonák, hogy külön engedély nélkül ki lehet lőni őket, igaz, csak engedéllyel tartott fegyverrel.

Én ugyan még nem láttam kárókatonát, vagy legalábbis nem tudtam róla, hogy azt látok, viszont olvastam Gion Nándor regényét, A kárókatonák még nem jöttek vissza címűt. A kárókatona így számomra több egyszerű madárnál, de amúgy is igen érdekes a sorsa: 1979-ben még csak 50 ezer kárókatonát számoltak Európában, 1995-ben 650 ezret, 2001-ben 900 ezret, tavaly már 1,8 milliót! Nevezhetnék sikeres madárvédelemnek a kárókatonák történetét, de sajnos nem az. Ugyanis ezek a madarak - nyilvánvalóan - halat esznek, sok-sok halat, amit az emberek is szeretnek, sőt, ebből a célból tenyésztenek, amiből pedig igen sokan élnek. Szóval a kárókatonák megeszik a halgazdaságok halait, ettől pedig az emberek baromi idegesek lesznek. Ha szúnyogot ennének meg legyet, meg undok férgeket, azért nem haragudna senki, de így bizony érdekeket sértenek, s egyenes következménye a dolgoknak, hogy veszniük kell, de legalábbis ritkulniuk. De hogy hogyan, azt nem tudja és nem is meri felvállalni senki.
Az indulatok pedig gyűlnek a madarakkal és a madárvédőkkel szemben, s mit tudjuk, az ember nem az a türelmes állatfaj, saját érdekei érdekében bármire képes, mint ezen a fotón is látható, amit a lap ma közölt le itt:

Sashalál - megint

Egyszer már kifakadtam a sasok mérgezésének szép magyar szokása miatt, de úgy tűnik, újra itt van a sasmérgezési szezon. Merthogy november végén megint egy mérgezett rétisast találtak Baranyában a természetvédelmi őrök, s a sas el is pusztult.
Hogy miért különösen ciki a dolog? Egyrészt, mert nagy valószínűséggel szándékos mérgezésről van szó, s ettől nagyon kiakadok, másrészt pedig a rétisas fokozottan védett állat, ráadásul gyönyörű, plusz pótolhatatlan a szerepe az ökológiai egyensúly fenntartásában. És jön Pista bácsi a maga nagy eszével, kirakja a karbofuránt - egyél csak te rohad dög, majd megtanulod, hogy nem kell Pista bácsi galambjait csemegézned!
Csak adalékként: 2006 áprilisa óta eddig 35 parlagi sas került kézre mérgezési tünetekkel Magyarországon. Mivel az európai uniós állomány 60 %-a hazánkban költ, a megtalált 35 példány az egész idei uniós szaporulat ötödét teszi ki. Érted, Pista bácsi?

Forrás:MME