Én ugyan még nem láttam kárókatonát, vagy legalábbis nem tudtam róla, hogy azt látok, viszont olvastam Gion Nándor regényét, A kárókatonák még nem jöttek vissza címűt. A kárókatona így számomra több egyszerű madárnál, de amúgy is igen érdekes a sorsa: 1979-ben még csak 50 ezer kárókatonát számoltak Európában, 1995-ben 650 ezret, 2001-ben 900 ezret, tavaly már 1,8 milliót! Nevezhetnék sikeres madárvédelemnek a kárókatonák történetét, de sajnos nem az. Ugyanis ezek a madarak - nyilvánvalóan - halat esznek, sok-sok halat, amit az emberek is szeretnek, sőt, ebből a célból tenyésztenek, amiből pedig igen sokan élnek. Szóval a kárókatonák megeszik a halgazdaságok halait, ettől pedig az emberek baromi idegesek lesznek. Ha szúnyogot ennének meg legyet, meg undok férgeket, azért nem haragudna senki, de így bizony érdekeket sértenek, s egyenes következménye a dolgoknak, hogy veszniük kell, de legalábbis ritkulniuk. De hogy hogyan, azt nem tudja és nem is meri felvállalni senki.
Az indulatok pedig gyűlnek a madarakkal és a madárvédőkkel szemben, s mit tudjuk, az ember nem az a türelmes állatfaj, saját érdekei érdekében bármire képes, mint ezen a fotón is látható, amit a lap ma közölt le itt:
Az indulatok pedig gyűlnek a madarakkal és a madárvédőkkel szemben, s mit tudjuk, az ember nem az a türelmes állatfaj, saját érdekei érdekében bármire képes, mint ezen a fotón is látható, amit a lap ma közölt le itt:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése