Hetek óta nem tudtam időt szakítani egy kis leskelődésre, be kellett érnem néhány, amúgy nagyon szeretett feketerigó látványával az iskolaudvaron, meg a keringő darvakkal, akikről kinyomoztam, hogy tényleg itt tanyáznak a Fehér-tón, és eszük ágában sincs délebbre vonulni, mert minek, itt mindenük megvan.
Nos, ma délelőtt a főzés szünetében bámultam ki a teraszajtón, amikor megláttam a kis ökörszemet. Nagyon-nagyon helyes icipici, fahéjbarna, felálló farktollú, gyorsmozgású madárka, akit néha láttam már besurranni a terülő boróka alá, de sohasem sikerült jobban megnéznem. Most vagy tíz percig figyelhettem, ahogy a madárbirs alatt szedegetett, aztán a tiszafán, aztán felröppent az ereszre, majd megint le. Bevallom, eszembe sem jutott, hogy le is fotózhatnám, pedig voltak pillanatok, amikor egész nyugodtan megült az ereszcsatorna peremén. Így viszont nyugodtan gyönyörködhettem benne, lényegében meg sem mertem mozdulni. Aztán egy vörösbegy is betévedt, de ő csak jött és ment, villámgyorsan. Ezek után persze kabát föl, tácső elő, de a kertnél tovább nem jutottam, ahol a szomszéd megint bütykölt valamit, ami a lehető legnagyobb hanggal járt, úgyhogy esélyem sem volt. De sebaj, a kis ökörszem most kárpótolt a többheti kihagyásért!
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése